Dunaújvárosi vereség.

2014.11.03 15:56

NBII Női felnőtt -

Dunaújvárosi KKA II – Vecsés Kombi Express 37 - 27 (19 - 14)

Időpont:

2014. 10. 26. 11:00

Helyszín:

 Városi Sportcsarnok Dunaújváros

Forduló:

5.

Játékvezetők:

Kuklis Pál, Mazzag István

Versenybírók:

Csőregi László

Ellenőr:

 

Nézőszám:

50

NBII női junior -
Dunaújvárosi KKA II – Vecsés Kombi Express 27 - 21 (12 - 7)

A DKAA II csapatai megmutatták, nem véletlenül vannak a tabellán ott, ahol. A Vecsés Kombi Express junior és felnőtt együttese is kikapott Dunaújvárosban.

A juniorok nehéz mérkőzés elé néztek, hiszen az eddig hibátlan Dunaújvárosi KKA II otthonába látogattak, akikkel a tavalyi szezonban is kemény küzdelmet vívtak a bajnoki címért. A menetrend eltért a szokásostól, hiszen ezúttal a felnőttek játszották az első mérkőzést. S úgy tűnt, hogy a junioroknak ez nem is nagyon vált hasznára, mivel az első félidőben megszámlálhatatlan hibát vétettek, pusztán figyelmetlenségből. Egyedül Tóth Enikő parádés védéseinek volt köszönhető, hogy a hazaiak nem tettek pontot a mérkőzésre már az első félidőben.

A második játékrészben nem változott a helyzet a DKKA II fiataljai folyamatosan növelték előnyüket, már 8 góllal is vezettek, amikor is a 45. perc táján erőt vett magán a vendégcsapat, s elkezdték ledolgozni hátrányukat. Már-már úgy tűnt, bármi is lehet a mérkőzés vége, de a dunaújvárosi edző némi ösztönzés után helyre rakta lányait, s ennek köszönhetően a mérleg ismét a hazai oldalra billent, így alakult ki a 27 – 21-es végeredmény.

 

A felnőtt együttes szintén nagyon nehéz mérkőzés elé nézett, hisz a DKKA II a tabella elején vív csatát az Érddel, miközben a vendégek mindössze 1 győzelemmel büszkélkedhettek a lejátszott 4 mérkőzésükből. A Vecsés Kombi Express nem a megszokott felállásban kezdte a mérkőzést, hiszen több játékos némi késéssel érkezett meg, volt, aki indokoltan, s volt, aki indokolatlanul.  Minden esetre egészen jól indult a mérkőzés a vendégek számára, hiszen nem tudtak nagyobb arányú különbséget kialakítani a hazaiak. A támadások egész jól mentek a vecsési gárdának, egyedül védekezésben nem tudták tartani az iramot a Dunaújváros igencsak fiatal felnőtt csapatával. Persze, Tóth Enikő ismét káprázatosan védett, s ez is közrejátszott, hogy nem ledolgozhatatlan 5 gólos hátránnyal mehettek pihenőre a vendégek.

A második játékrész azonban nem hozott új lendületet, sőt még vissza is esett a Vecsés teljesítménye. Nem jöttek úgy a támadások, s Tóth Enikőt mozgását is kiismerték az ellenfelek, így a védések sem jöttek már olyan gyakran. Annak ellenére, hogy a kapuscserét követően Kovács O. Zsófia némi javulást hozott a védések arányába, a vendégtámadások továbbra sem működtek tökéletesen, s a hazaiak az utolsó percig is szinte ugyan azzal a lendülettel voltak képesek hajtani, amely lendületet a Vecsésiek nem bírták, így alakult ki a 37 – 27-es végeredmény.

Azt érdemes megjegyezni, hogy a tabellán elfoglalt helyezések alapján ez a Vecsés számára egy egészen jó eredmény, a keserűséget pusztán az okozza, hogy az leső félidei teljesítménnyel ez akár egy szorosabb mérkőzés is lehetett volna.

Vélemények

Nincs hozzászólás.